HÖK válaszol

Ezen az oldalon kérhetsz segítséget a HÖK Oktatási Bizottságától, amennyiben elakadtál egy tanulmányi vagy bármilyen más, az Egyetemet érintő probléma során. Mielőtt kérdést teszel fel, használd az alábbi keresőt, és nézd meg a GyIK-et.

Keresés

Ha kérdést szeretnél feltenni, kattints ide...


#6283

Sziasztok!
Jelenleg K karon leszek másodéves, azonban nem sikerült a mikroökonómiát és a matek I-t teljesítenem (mikrobol már csak egy vizsgaalkalmam maradt). Idén viszont felvettek szociológiára is és az lenne a kérdésem hogy T karosként meg tudnám-e csinálni a fent említett két tárgyat? Valamint van-e arra lehetőség hogy első két félévben rögtön pasziváltathassak?

Szia!

1) Sajnos eddigi tapasztalatok alapján a  T karon tanult mikroökonómia nem fogadtatható el a K karos szakodon ekvivalensként. (Nagyobb eséllyel tudnád a K karos mikrot és makrot elfogadtatni T karon.)

2) Sajnos nincs lehetőséges az első félévedet passzíváltatni, így mindenképpen be kell iratkoznod szociológiára vagy újra kell felvételizned a 2017/18 tanévre.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#6255

A diplomaosztón a hök valamiféle díjat oszt tudományos munkáért és a közösségért végzett tevékenységért.
Kit kell megkeresnem, ha megakarom ismerni a díj megítélésének pontos folyamatát?

Szia!

A diplomaosztón a Pro Universitate pályázattal elnyert díjak és oklevelek kerülnek átadásra. A pályázattal kapcsolatos tudnivalókat az alábbi oldalon találod.

Üdv,
HÖK



maja.partay
#6001

Sziasztok! Nemzetközi Gazdálkodás Mesterre szeretnék jelentkezni, viszont mivel a gazdasági karról áttették a szakot a társadalomtudományi karra, ezért nem találom az idei kreditelismerési nyomtatványt. Tudnátok adni hozzá egy linket pls? Itt az oldalon nem az van fent, ami a mesterképzéshez jó.

Szia!

Az alábbi linken megtalálod a dokumentumot. Külön a szakra vonatkozóan nincsen eljárási kérelem.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#5978

Sziasztok! Idén jelentkeztem a Corvinusra, és le kell adnom a kreditátviteli elismervényt. Az eljárási díjat elektronikusan is befizethetem a feltüntetett bankszámlára? Nem kötelező emiatt elmennem külön a dékáni hivatalba csekket kérni, ugye? :)

Eszter

Szia,
 
A kreditátvitel díját a gyűjtőszámlán keresztül kell rendezni NEPTUNban, tehát az utalást intézheted elektronikusan a gyűjtőszámládra.
 
Üdv,
HÖK


gabor.tarjani
#5888

Ezt az e mailt kaptam és szeretnék segítséget kérni abban az ügyben hogy honnan tudnám beszerezni a kért dokumentumot

A Debreceni Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 3. § (10) pontja, valamint a TVSZ 4. sz. kari sajátosságokat tartalmazó melléklet 3. § (3) pontja értelmében a 2015/2016. tanév II. félévétől Neptunon keresztül kitöltött elektronikus kérelme alapján átsorolásra került önköltséges/költségtérítéses képzésbe. Kérem, szíveskedjék visszaküldeni tanulmányai folytatása érdekében (abban az esetben is, ha a 2015/16. tanév II. félévében passzív félévet vesz igénybe) a csatolt Hallgatói képzési szerződés 1 példányát aláírva a DE TTK Tanulmányi Osztály címére (4002 Debrecen, Pf. 400.) vagy személyesen leadni (Kémiai Épület 1. emelet A/102. iroda) legkésőbb 2016. február 26. péntek 12.00 óráig. A költségtérítés/önköltség összegét a tavaszi félévben március 31-éig kell befizetnie a Neptun-rendszeren keresztül (http://neptun.unideb.hu). Az önköltség/költségtérítés összege tanévenként a Kar honlapján a http://ttk.unideb.hu/ Hallgatóknak menüpontban található. Kérem a fentiek szíves tudomásul vételét! Debrecen, 2016. február 22. Dr. Kun Ferenc oktatási dékánhelyettes

Szia!

Ez az oldal a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak jött létre. De ettől függetlenül, ha a hallgatói szerződést keresed, az e-mailed szerint csatolva találod :)

Üdv,
HÖK



zita.torok
#5819

Kémia az alapszakom, magyar a minorom! Btk-n reggel 8tól volt tárgyfelvétel, TTk-n csak délután 6tól lesz! A magyaros tárgyaimat megpróbáltam felvenni , de folyamatosan ez az üzenet jelenik meg: Tárgyfelvétel nem sikerült!
Jelenleg nincs tárgyjelentkezési időszak!
A kurzusfelvétel nem sikerült, mert nem sikerült a tárgyfelvétel.

Beiratkozás megtörtént, fizetési hátralékom nincs! Mi tévő legyek? A választ előre is köszönöm!

Szia!

Ez az oldal a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak hivatott segítséget nyújtani, kérlek vedd fel a kapcsolatot a saját iskolád tanulmányi felelőseivel.

Üdv,
HÖK



zita.torok
#5733

Sziasztok!
Az önköltség befizetésének holnap (jan.27.) van a határideje. Ha csak jövő héten fizetjük be, akkor ugye nem számolnak fel kamatot/plusz költséget? Köszönöm!

Szia!

Nem, de kérlek vigyázz vele, hogy tárgyfelvételkor befizetted, nehogy ne tudj jelentkezni.

Üdv,

HÖK



balazs.gulyas
#5523

Sziasztok,

abban szeretnék segítséget kérni, hogy mikor lesz a második félévre az önköltségesek számára a tandíj befizetési határidő, mert sehol nem találtam meg.
Előre is köszönöm!

Szia!

Kérlek keresd fel a TO-t! Ott fognak Neked tudni mondani egy körülbelüli időpontot!

Üdv,
HÖK



zavaczky.janos
#5486

Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, ha a kollégimumban kiírtak egy internetdíjat amelynek a fizetési határideje 12.10, viszont a vigzsgafelvétel csütörtökön azaz 12.03-án lesz. Már elutaltam a pénzt de nem biztos, hogy 7:30-ra megérkezik ilyenkor ez pénzügyi tartozásnak számít és a neptun nem fogja engedni hogy felvegyem a vizsgákat vagy engedi?

Szia!

Elméletileg minden rendben kellett, hogy történjen! Amennyiben, ha még sem tudtad felvenni a vizsgáidat, akkor a TO-n fognak tudni Neked segíteni!

Üdv,
HÖK



zavaczky.janos
#5382

Sziasztok!
Az lenne a kérdésem,ha felvettem francia szakmai közepet ami térítésmentes,és bukom a kreditet azutan kell fizetnem? (Költségtérítéses hallgató vagyok)
Köszi!

Szia!

Költségtérítéses hallgatóknak nem kell fizetni a nem teljesített kreditek után.

Üdv,
HÖK
 



eszter.kovacs
#5320

Sziasztok! Szeretnék egy diákszervezetet létrehozni az egyetemen. Mik a szükséges lépések? Köszönöm!

Szia!

Ez ügyben kérlek keresd fel a diákszervezeti referensünket, Pálfy Gergelyt. Ő részletesen fog tudni neked ebben segíteni.

Elérhetősége gergely.palfy [kukac] bcehok.hu

Üdv;
HÖK



robert.stan
#5209

Kedves HÖK!
Aktív félévre való beiratkozás előtt vagy után vehetem fel a tantárgyakat? Eddig úgy tudtam hogy utána, de visszadobott a neptun egy olyan kérdést, hogy "biztosan aktívra akarom-e állíttatni magamat úgy hogy nincs felvett tantárgyam?".

Szia!

Lényegében mindegy, de aktív félév megkezdéséhez szükséges a tárgyakat felvenni.

Üdv,

HÖK



balazs.gulyas
#5194

Sziasztok! Júniusban azt az információt kaptuk, hogy önköltséges hallgatóknak nem kell fizetni az elmaradt kreditekért, TO-n tegnap pedig ennek az ellenkezőjét mondták. Mivel szakszemináriumról van szó, a krediteket tekintve nem lenne mindegy, hogy kell-e fizetni, vagy sem. Előre is köszi a segítséget!

Szia!

A nem teljesített kreditek után önköltséges hallgatóknak biztosan nem kell fizetniük, csak az államilag finanszírozottaknak (HTJSz 30. § (5) bekezdés).

Üdv;
HÖK



robert.stan
#5162

Sziasztok,
Év halasztást lehet kérni 2015/16 tanévre? Mesterképzésre, államilag támogatott helyre jutottam be.

Szia!

Sajnos nem lehet kérni halasztást, ezt a szabályzatot 3 éve eltörölték.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#5158

Sziasztok! T karos hallgató vagyok a nemzetközi tanulmanyok szakon és olyan kérdéssel szeretnék hozzátok fordulni,hogy: felvehetek e G vagy K karos tárgyat a ,,Kérelem mintatanterven kívüli tárgy felvételére,, kérvénnyel vagy erre nincs lehetőségem? (Konkrétan a vállalatgazdaságtan tárgyról lenne szó) Köszönöm szépen!

Szia!

Igen, ez a kérvény arra szolgál, hogy fel tudj venni olyan tárgyakat is, amelyek nem szerepelnek a mintatantervedben, így használd nyugodtan!

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#5110

Kedves HÖK!

Felsőbb éves egyetemista vagyok. Most derült ki, hogy a tanévben szükségem lesz kollégiumra. Úgy tudom, hogy a jelentkezést már lekéstem. Eddig még sose jelentkeztem kollégiumba, így nem tudom, most milyen lehetőségem van, hogy bejussak egybe. Meg tudnátok írni, hogy ha lehet még, akkor hol és mikor jelentkezhetek? Ha lehet, akkor a Kinizsibe vagy a Ráday-ba mennék. Van rá bármi esélyem, hogy ezekbe kerüljek? Köszi a választ!

Szia!

Sajnos a Kinizsibe és a Rádayba egyáltalán nem fogsz tudni bekerülni, ebben biztos vagyok, hatalmasok a várólisták. A Takrakéti kollégiumba talán van esélyed bekerülni, de az is rendkívül korlátozott, s véleményem szerint csak szeptember végén, október elején lesz üresedés.

Amennyiben a tarkaréti koliba szeretnél beköltözni, úgy írj egy levelet az ekb@uni-corvinus.hu-ra.

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#5067

Sziasztok!

Sajnos sehol sem találom, hogy meddig kell befizetni a 2015/2016/1 tandíjat. Erről van valami információtok?
KÖszi

Szia!

A tandíjat augusztus 27-ig kell befizetni.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#5052

Kedves HÖK!

Azzal a kérdéssel fordulok hozzátok , hogy ha valaki pótfelvételivel jut be a főiskolára és szeretne szeptembertől kollégista lenni , arra van lehetősége ?

Előre is köszönöm!

Szia!

A rendes kollégiumi pályázatról már lekéstél, mivel annak elvileg holnap lesz az eredményhirdetése. Viszont a Tarkatéri kollégiumban mindig szokott hely maradni. Bővebb információt a corvinus.ekb@gmail.com címen tudsz kérni.

Üdv,
HÖK



boglarka.taksonyi
#5024

Sziasztok!
Államilag támogatott alap szakra fogok beiratkozni. Szükséges-e vinnem a beiratkozáshoz valamilyen dokumentumot arról, hogy korábban már jártam államilag támogatott képzésre 4 félévet?

Szia!

Amennyiben másik intézményben használtad fel az állami féléveidet, úgy mindenképpen vigyél dokumentumot erról.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#5014

Sziasztok!
Önköltséges vagyok angol nyelvű szakon, az lenne a kérdésem, hogy részletfizetés kérelmezhető-e az idegennyelvi hozzájárulás összegére, és ha igen, milyen módon?
Köszönöm!

Szia!

A kérdéseddel kapcsolatban az alábbi E-mail címen tudsz érdeklődni: 

djb@uni-corvinus.hu

Üdv,
HÖK



zavaczky.janos
#4972

Kedves HÖK!
Az lenne a kérdésem, hogy az utóbbi 2 évben miert nem vettek fel senkit sem turizmus-vendéglátás szakra önköltségesen? Én jövőre oda szeretnék jelentkezni, de nem szeretnék államilag támogatottan járni, mert utánna külföldben gondolkozom.
Előre is köszönöm!

Szia!

Ennek több oka lehet. Az egyik, hogy nem jelentkeztek önköltséges formában, a másik, hogy az egyetem a férőhelyekre való tekintettel nem indítja. Illetve még az is lehetséges, hogy államilag van korlátozva, azaz nem vagy korlátozott létszámmal indíthatja az egyetem önköltséges formában, hogy az országban máshol ne haljon ki a képzés az egyetem szívóereje miatt. Utóbbira sajnos már volt példa.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#4946

Sziasztok!
A nyári külső szakmai gyakorlatommal kapcsolatos a kérdésem, ahogy nem rég láttam van fent a honlapon követelményrendszer, azonban a biológia szakosoknak (laboros szakirány) nem találtam. Kiindulópontnak vegyem a kémiásokét vagy a földrajzosokét(?) valamint hány oldalasnak kellene lennie?
Előre is köszönöm :)

Szia!

Ez az oldal a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatához tartozik, így sajnos nem tudunk segíteni neked.

Üdv,
HÖK



eszter.kovacs
#4705

Sziasztok! A neptunon található átsorolási kérelmet elég csak leadni, vagy kell hozzá valamilyen dokumentum, vagy intézni valamit a TO-n? Előre is köszi!

Szia!

Amennyiben a kérelem nem kér semmilyen külön dokumentumot vele együtt leadni (külön motivációs levelet az átsorolásra,stb.), úgy a TO-n való leadáson kívül más teendőd nincsen.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#4593

Hello! Nem tudtok abban valamilyen tájékoztatást adni, hogy a februári (és az az utáni) Bursa ösztöndíjat így április elején mikor várjam? köszi

Szia!

Utána kérdeztünk és sajnos nem tudunk jó hírrel szolgálni. Ez egy nagyon lassú folyamat, mert az alábbi módon történik:
Az önkormányzatok megállapítják a jogosultakat, elküldik az EMMI-nek, majd ők az egyetemeknek. Az egyetemek ellenőrzik, hogy a jogosultaknak van-e aktív hallgatói jogviszonyuk, ezt elküldik a támogatáskezelőbe, ezután megkapja az egyetem a pénzt, és elindul a kötelezettségvállalás.
Információink szerint a múlt héten a jogviszonyok ellenőrzésénél tartott a folyamat.

 

Üdv,
HÖK

 



zavaczky.janos
#4529

Sziasztok !
Az előző félévben kiírásra került egy tétel a Neptunban az egyetem által, de ez utólag tévesnek bizonyult, én viszont befizettem.
A kérdésem az lenne, hogy melyik kérvényt/űrlapot kell kitöltenem a visszaigényléshez.
Köszi a segítséget :)

Szia!

Mivel már befizetett tételről van szó és nem egyszerű gyűjtőszámlás visszautalásról, javasoljuk, fordulj a tanulmányi ügyintéződhöz az üggyel.

Üdv,
HÖK



ivett.ehorvath
#4237

Sziasztok! Mit tudok csinálni, ha a neptun még mindig nem írt ki nekem önköltséges befizetési kötelezettséget? (jan 28 a határidő) Nyitva van a TO vizsgaidőszakban?

Szia!

Sajnos a Tanulmányi Osztály másnak sem írta még ki a befizetési kötelezettséget. Ennek kiírása hamarosan várható. Ha szeretnéd őket megsürgetni, akkor írhatsz nekik emailt. 
Egyébként természetesen vizsgaidőszakban is nyitva van a TO.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#3888

Az Andorka szobrot miért nem helyeztetitek át a róla elnevezett előadó közvetlen közelébe?

Szia!

Igazán eredeti ötlet. Ha ez számodra ilyen fontos, írj egy hallgatói levelet a dékáni hivatalba, és kérvényezd a szobor áthelyezését. Sajnos a HÖK-öt nem kérdezték meg, amikor a szobor elhelyezéséről döntöttek.

Üdv,
HÖK



boglarka.taksonyi
#3709

Üdv! A Miskolci Egyetemen ugyebár az önköltséges hallgatóknak 50.000 Ft adminisztrációs díjat kell befizetni, ami beleszámít az önköltségbe... és az lenne a kérdésem hogy ha egyben utalom át az egész önköltség összegét az baj? vagy először csak az 50.000 Ft adminisztrációs díjat kell?

Szia!

Ezt az oldalt a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata működteti, ezért elsősorban a corvinusos hallgatók kérdéseire tudunk válaszolni az itteni szabályzatok alapján. Viszont biztos vagyok benne, hogy a saját HÖK-öd szívesen segít, ha hozzájuk fordulsz: mehok@uni-miskolc.hu a címük.

Üdv,
HÖK



boglarka.taksonyi
#3643

Sziasztok! Ha a felvételi értesítő papíromon az van, hogy 8:45 - 9:00 között van találkozó hétfőn az új épület előtt, máshol pedig 8:30 van írva régi épület előtt nemzetközi tanulmányos(angolul) gólyáknak akkor melyik lehet igaz?
Köszönöm

Szia!

A találkozókat szervező kollégák általában mindig elnyújtják az időpontokat annak érdekében, hogy mindenki megérkezhessen. 9:00 előtt nem igazán fog elkezdődni semmi, így bőven ráér 8:45 re a C épület elé menned.

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#3563

Sziasztok, egyetemi gyűjtőszámlára megpróbáltam elutalni az 1400 forintos diákra valót, és azt írja ki a neptun, hogy "Figyelem! A gyűjtőszámlás befizetés az Ön számára nem lehetséges, mert még nem utalt összeget a számlára!" Én vagyok a totális béna és hülye, vagy tényleg nem tudok utalni valami miatt? Volt már erre precedens?

Szia!

A gyűjtőszámlára való utalás után még idő kell ahhoz,hogy a Neptunodban jóváírják az összeget. Amint az összeg megérkezett a gyűjtőszámládra a Neptunban üzenetet fogsz kapni a jóváírásról. Ezt követően már ki tudod fizetni a diákigazolvány díját.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#3522

Sziasztok

Most lesz a párom gólya a Kommunikáció és Média MSC-n, viszont nem lesz Magyarországon a regisztrációs héten. A TO-s nénitől azt az instrukciót kaptuk, hogy akkor majd a következő héten menjünk el beiratkozni az egyetemre. A kérdés, hogy ezzel lehet szerintetek bármi gond? Mondjuk gond a tárgyfelvételellel? Egyéb?

Köszi előre is, Ádám

Szia!

Sajnos lehet belőle probléma, hiszen tárgyakat felvenni csak akkor tud, ha beiratkozott. Azt ajánlom, hogy egy meghatalmazással iratkozzon be neki valaki, ezután tud felvenni majd tárgyakat a Neptun rendszerben akár külföldről is.

Üdv.:

HÖK



illes.richard
#3500

Sziasztok!
Lenne egy kerdesem.
Szuksegem van egy hivatalos oldalra, ahol minden felevben ajanlott kreditmennyiseg szerepel.
Koszi elire is

Szia!

Ezt a szakod operatív tantervében találhatod ezen az oldalon.

Üdv,
HÖK



boglarka.taksonyi
#3430

Sziasztok!

Önköltséges formában fogom elkezdeni idén a kommunikáció és médiatudomány szakot! Ahhoz, hogy átkerüljek például államira milyen tanulmányi átlagra van szükség? Vagy ezt mi alapján határozzák meg? Illetve, már az első félév után át lehetne kerülni, ha olyan lenne a tanulmányi átlagom? :)
Előre is köszönöm a válaszotokat!

Krisztián

Szia!

A költségtérítéses besorolási forma egy egész évre szól. A második félév végén tudod megpályázni az állami finanszírozású helyeket átsorolási kérelem leadásával. Azokra a helyekre lehet pályázni, amik abban az évben felszabadultak. A többi kérelmet leadó hallgatóval versenyzel, ezért előre nem megmondható, hogy milyen átlaggal lehet átkerülni.

Üdv,
HÖK



boglarka.taksonyi
#3426

Kedves HÖK-ösök!
Idén vettek fel az egyetemre, gólyaként keresek szállást magamnak. Azt szeretném kérdezni, hogy mivel T karos leszek, csak a Tarkaréti Kollégiumba adhatom be a jelentkezést vagy esetleg budai kollégiumokba is?
Köszönöm a segítséget!

Szia!

Mivel te a Pesti Campusra fogsz járni, ezért a Tarkaréti Kollégiumi elhelyezésre tudsz pályázni.

Üdv,
HÖK



boglarka.taksonyi
#3146

Kedves HÖK! A héten vettem részt egy külföldi szakmai programon, Regional Academy on the United Nations, a Corvinus Egyetem illetve a Szegedi Tudományegyetem szervezésében. Azt szeretném kérdezni, hogy jogosult vagyok-e valamilyen utazási támogatásra, illetve mi ennek a menete? A vonatjegy, szállásról igazolás megvan, illetve szükség esetén a szervezőktől is tudok szerezni egy leírást/igazolást a programról. Köszönöm előre is a segítségüket/segítségeteket, üdvözlettel: Nóri

Szia!

Sajnos erre külön ösztöndíj pályázatunk nincs. Amennyiben az egyetem nem támogatta a kiutazásodat, abban az esetben ezeket a számlákat az egyetem szervei nem fogják befogadni. A HÖK olykor szokott támogatni ilyen versenyeket, kiutazásokat, (fizetjük a kiutazást vagy a szállást stb.) de ezeket csak előzetes egyeztetés után tudjuk elszámolni mi is, így utólag sajnos már nem. Ha legközelebb ilyen lehetőséged lesz, és élni is szeretnél vele, keress minket nyugodtan, és kitaláljuk, hogyan támogathatnánk tanulmányi utad.

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#3056

Sziasztok!

A kérdésem az lenne, hogy a megújult e-mail fiókra a közeljövőben ismét fogják küldeni a napi Corvinus Híreket, vagy sem?

Köszönöm a választ.

Szia!

Természetesen fogják küldeni! A péntekit már el is küldték.

Üdv;
HÖK



robert.stan
#2957

Sziasztok! Az elöző kérdésemre #2955 kapott válasz azt jelenti, hogy akkor nem tudok felvételizni a Vezetés és Szervezés szakra?
A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek felsőoktatási törvényben meghatározott összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai szerint ...
Akkor ez azt jekenti, hogy ne is próbálkozzak vezetés szervezéssel?

Előre is köszönöm!

Szia!

A linkre kattintva eléred a szabályzatot és azon tárgyak listáját, amiket elfogadnak! A szakleírás alján megtalálod a pontos követelményeket. A Vezetés és Szervezés Tanszéken kaphatsz további segítséget az ügyben!

Üdv,
HÖK



zavaczky.janos
#2955

Sziasztok. Nemzetközi tanulmányok alapszakkal a G-karos Vezetés és Szervezés esti képzést jelöltem meg első helyen a mesterképzés felvételimre. A kérdésem az lenne, hogy szerintetek elismernek 30 kredit értékű tárgyat az NT-ről?

Szia!

Alapszakos tárgyakat nem lehet mesterszakon elfogadtatni!

Üdv,
HÖK



zavaczky.janos
#2818

Sziasztok!
Én Diákhiteles vagyok és kaptam egy üzit tőlük, amiben azt írják, hogy postán küldjem el nekik a hiányzó adatokat, ami az én esetemben a kézbesítési megbízott neve és címe. De nem tudom, hogy mire gondolnak. Az iskolára?
Tudom elég hülye kérdés, de lécci válaszoljatok! Köszi :)

Szia!

Véleményem szerint a kézbesítési megbízott neve és címe arra utal, hogy amennyiben nem a bejelentett lakcímeden laksz, úgy ha oda küldenek neked egy levelet, akkor ki az, aki átveheti az értesítést a kézbesítőtől.

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#2752

Sziasztok!

Jelenleg másodéves kommunikációs és médiatudomány szakos hallgató vagyok és azt szeretném kérdezni, hogy a szakmai gyakorlattal kapcsolatos ügyintézésben kihez kell fordulnom?

Köszönöm a választ!

Szia!

Az operatív tanterved tanulsága szerint Síklaki István urat kell keresned ezzel kapcsolatban a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetben.

Üdv,
HÖK



#2746

Tisztelt HÖK!

Az őszi szemesztertől a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok Msc szakán szeretném folytatni tanulmányaimat. Ennek érdekében (a jelentkezési határidő elkövetkezendő lezárása miatt) szeretnék néhány konkrét kérdésre választ kapni, hiszen vidéki lévén sajnos sem a személyes konzultációkra, sem az Educatio Kiállítás megtekintésére nem volt lehetőségem. Ezért arra kérném Önöket, hogy az újonnan felvételizni kívánók általános kérdéseinek tekintetében (ösztöndíjak, vizsgaszabályzat, hallgatói támogatások és szervezetek, kollégiummal kapcsolatos információk, stb.) kompetens munkatársuk/munkatársaik elérhetőségeit részemre elküldeni szíveskedjenek!

Köszönettel,
Szalai László

Szia!

Általános kérdésekkel kapcsolatban Kaizinger Tamás Töhötöm (tohotom.kaizinger@bcehok.hu),
Ösztöndíj témakörben Almási Noémi (noemi.almasi@bcehok.hu),
Kollégiumok kapcsán pedig Molnár Gyula (gyula.molnar@bcehok.hu) az illetéskes, őket érdemes keresned kérdéseiddel kapcsolatban.

Üdv,
HÖK
 



#2697

Kedves HÖK!

Pontosan mi az eljárási rend abban az esetben, mikor nem fizetem be határidőre a költségtérítési díjat?

Emlékeimben valami olyasmi él, hogy ha a határidőt meghaladó 5 munkanapon belül nem fizetem be, akkor kapok írásbeli felszólítást, hogy 7 napon belül fizessem be, különben megszűnik a hallgatói jogviszonyom, eközben pedig a tartozás kamatozik a jegybanki alapkamattal arányosan. Jól emlékszem, vagy változott valami? Legyetek szívesek pontos választ adni. Köszönöm szépen!

A halasztási és részletfizetési kérelmek részleteivel tisztában vagyok, arra ne is hívjátok fel a figyelmem.:D

Köszönöm!

Szia!
 
Amennyiben nem teszel eleget valamely fizetési kötelezettségednek, úgy az érintett Kar Tanulmányi Osztálya tértivevényes küldemény formájában hívja fel a figyelmed arra, hogy a kézhezvételtől számított 8 napon belül tégy eleget fizetési kötelezettségednek, esetleg igazold szociális körülményeidet, melyek a késett fizetést indokolják.
 
Amennyiben ezt nem teszed meg, úgy a 9. napon megszüntetik a hallgatói jogviszonyod.
 
Üdv,
HÖK


#2649

Sziasztok!
Nemzetközi tanulmányok szakos hallgató vagyok önköltséges finanszírozási módban.
1. Tavasszal újra fogok érettségizni és felvételizni, mivel csak kevés pont választott el az állami ponthatártól. Amikor reményeim szerint felvesznek, mint már megkérdeztem itt, nyáron lesz dolgom a TO-n és beszámítják az eddig teljesített tárgyaimat, és másodévesként folytathatom immáron államin tanulmányaimat. Ezzel, hogy így kerülök át államira, a jövőben mit érint ez az "érdekes jogviszony" (első-másodéves). Tehát például a Kinizsibe ahova csak másodévesek felvételizhetnek mehetek e, jár e alaptámogatás, jár e ösztöndíj az idei teljesített 2. félévemért, stb..
2. Ezen kívül szeretnék a Corvinuson elvégezni egy gazdasági szakot is (gm vagy kermark), és a kérdésem főleg erre irányulna. Idén nem tudok felvételizni oda, mert ezt a felvételimet ellövöm már arra, hogy átkerüljek államira. Így jövőre tudnék ismét felvételizni, és bekerülni, mivel oda bőven megvannak a pontjaim. Az a probléma, hogy 3. évben már lehet erasmusra mennék első félévben, valamint a szakdolgozat, gyakorlat és egyebek miatt nem tudom milyen teendőim lennének. Ebben kérem segítségetek, hogy szerintetek a jövőben, hogyan lenne legcélszerűbben kivitelezhető az, hogy az NT-s diplomám mellé elvégezzek egy gazdasági szakot is.
3. Kereskedelem és marketing szak esetén beszámítanák aláírásként a tesit, valamint kreditként az T-karon teljesített választott tárgyakat,idegen nyelvű tárgyakat, valamint nyelvórákat?
Válaszotokat előre is nagyon szépen köszönöm.

Szia!

Az első kérdésre választ adva:
Ha sikerül a felvételid másodévesként a tárgyak elfogadtatása után ugyanúgy jelentkezhetsz a Kinizsi kollégiumba, mint a többi másodéves, illetve pályázhatsz meg támogatásokat. Azonban ösztöndíjban nem fogsz részesülni abban a félévben, de a következőben már kaphatsz.

A második kérdés:
Az alapképzésre beiratkozott minden hallgató a tanulmányai megkezdése előtt kérheti tanulmányainak maximum 2 félévvel történő halasztását. Vagyis egy esetleges őszi Erasmus és tavaszi szakdolgozat miatt tudnál élni egy ilyen lehetőséggel. De a passziváltatás lehetősége is a rendelkezésedre áll, de ennek az igénybe vételéhez el kell kezdened az alapszakot. Ebben az esetben tudnál 1-1 félévet párhuzamosan csinálni, de ha a következő félévben az egyik szakod túlterhelt lenne akkor tudnál a passziválás lehetőségével élni.

A harmadik kérdés:
Igen, a kereskedelem és marketing szakon is lehetőséged lenne a megnevezett tárgyak elfogadtatni.

Üdv,
HÖK



zavaczky.janos
#2558

Sziasztok!
Jelenleg másodéves hallgató vagyok kommunikáció és médiatudomány szakon. Érdeklődni szeretnék, hogy a szakmai gyakorlat igazolását milyen módon kell elintéznem? Illetve,ahhoz, hogy megkapjam érte a kreditjeim, mit kell tennem?

Köszönöm!

Szia!

Az illetékes oktató Forgács Attila. Vele kell elfogadtatnod a helyet, és utána tudsz menni szakmai gyakorlatra.

Elérhetősége:
Dr. habil. Forgács Attila egyetemi docens
Közraktár u. 4-6. C.312
Tel.: 482-7375
E-mail: attila.forgacs@uni-corvinus.hu
Fogadóóra: Hétfő 13.00-14.00; Szerda 13.00-14.00 C.312

Üdv,
HÖK



boglarka.taksonyi
#2528

Sziasztok!

Pontosan mikor kezdődik 9-edikén a tárgyfelvétel?

Szia!

Sajnos pontos információink nincsenek, de a szokásos (16:00) kezdésre számítunk. A napokban reméljük, hogy a NEPTUN rendszerbe felkerül a pontos kezdési időpont. Ezt az Információ >>> Időszakok almenüben érheted el.

Üdv,
HÖK



#2460

Sziasztok!
Azt szeretném, kérdezni, hogy a nemzetközi tanulmányok alapképzési szak 3 éve alatt h megvan a 180 kredit nyelvekből és kötelező tárgyakból, akkor nem is kell felvenni szabadon választható tárgyakat? Csak mert hallottam olyat, hogy pár szakon megvan határozva, hogy pl. mennyi kötvált., szabvált. kell teljesíteni az évek alatt.
Előre is nagyon szépen köszönöm a választ.

Szia!

Amire gondolsz az a Gazdálkodástudományi Karon van, hogy 9 kreditnyi választható tantárgyat kell elvégezni.

A Társadalomtudományi Kar honlapján megtalálod a szakok operatív tantervét (http://www.uni-corvinus.hu/index.php?id=28527), ahol a saját évfolyamodat és szakodat kiválasztva le tudod tölteni azt. Ebben le vannak írva a teljesítés követelményei.

Üdv.:

HÖK



illes.richard
#2420

Sziasztok!
Van olyan lehetőség, hogy újra érettségizem ezáltal szerzek annyi plusz pontot, hogy bejussak már biztosan államira, és még ebben az évben újrafelvételizzek? Kevés ponttal csúsztam le, és szeretnék államis lenni, de nem szeretnék amiatt egy egész évet kihagyni hogy újrafelvételizhessek. Vagy az újrafelvételi ahhoz kötött, hogy kiiratkozzak? Azt már tudom, hogy beszámítanák újrafelvételi esetén a már teljesített évet, de megoltható e ez a "trükk" egy év kihagyás nélkül?
Kérlek tájékoztassatok erről bővebben, mert még ezzel kapcsolatban néhány dolog nem tiszta számomra.
Előre is köszönöm szépen!

Szia!

Az általad felvetett újrafelvételizésre természetesen van lehetőséged, a januári felvételi eljárás során javaslom, hogy add be jelentkezésedet a jelenlegi szakod államilag támogatott képzésére.

Amennyiben felvételt nyersz államilag támogatott képzésre, abban az esetben a következő év szeptemberében az elvégzett tárgyaidat el tudod fogadtatni kreditelismerési kérelem segítségével, s ezáltal lehetőséged nyílik majd a II. évfolyamba lépni, hiszen az elsőéves tárgyakat már elvégezted.

Nem szükséges kihagynod egy évet, az újrafelvételizés során megmaradhat a hallgatói jogviszonyod, azonban amint felvételt nyertél államilag támogatott képzésre, a költségtérítéses hallgatói jogviszonyod megszűnik,

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#2405

Sziasztok!

Kb. mikorra várhatóak az ösztöndíj határok? És mikor lesz utalás?

Köszi a választ! Üdv: FN

Szia!

A tanulmányi ösztöndíjak eredményeinek kihirdetése a jövő hét közepére várható. Az utalás ezt követően 1-2 héten belül meg is kezdődhet majd.

Üdv,
HÖK



#2404

Sziasztok!
Az idei tanulmányi ösztöndíjról lehet tudni valamit? Mikor érkezik, milyen minimumokkal, stb? :)

Köszi

Ricsi

Kedves Ricsi!

Az idei tanulmányi ösztöndíjak kihirdetése jövő hét közepére várható, a minimum határok szakonként eltérőek!


Üdv,
HÖK



#2387

Sziasztok!
Tudtok arról valamit, hogy idén is meg lesz e hirdetve az önköltséges hallgatók számára a hallgatói kompenzációs program?
Előre is köszi a választ.

Szia!

Idén is lesz lehetőség jelentkezni a kompenzációs programra. Az időpontról sajnos még nincs konkrét információnk, de a DJB honlapjáról értesülhetsz majd a kiírásról.

Üdv,
HÖK

 



zavaczky.janos
#2379

Sziasztok! Az évvégi önköltségesről állami finanszírozási formára való átsoroláskor számításba veszik azt, hogy valaki hány ponttal csúszott le az állami helyről, vagy csak az adott évben elért tanulmányi eredmény tényező ezen esetben.
Előre is köszönöm a választ.

Szia!

Az elért tanulmányi eredmény számít leginkább. Sajnos azt nem veszik figyelembe, hogy hány ponttal csúsztál le az állami helyről. Az átsorolási kérelemben megtalálhatóak az átsorolásra vonatkozó feltételek. A HÖK honlapján a dokumentumok között megtalálhatód a karodra vonatkozó átsorolási kérelmet.

Üdv,
HÖK



zavaczky.janos
#2215

Most fogok érettségizni,a pontjaimat számolgatom. Szeretném megtudni, hogy félárvaságomért kaphatok e többletpontot. Nyugdíjas anyám nevel, Gyermekvéelmit nem kapunk, csak árvaságit. Köszönöm a választ.

Szia!

Tudomásunk szerint valamennyi plusz pont járhat arra, ha a felvételiző félárva. Erről pontos informácikkal azonban nem szolgálhatunk. Javaslom felkeresni az felvi.hu erre vonatkozó aloldalát, valamint az Educatio Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatát. Ők pontosabb információkkal rendelkeznek, mint mi.

Üdv,
HÖK



#2093

Sziasztok!

Testneveléssel kapcsolatban lenne egy kérdésem. Ha felveszem az úszást, akkor kell belépőt fizetni?? Illetve, hogy lehet más uszodába járni, mint a mányoki úti uszoda??

Köszönöm a választ előre is!!

Szia!

Amennyiben a testnevelési óra keretében látogatod az uszodát, abban az esetben nem kell belépőt fizetned az uszodába. Egyetemünknek a mányoki úti uszodával van szerződése, így az órákat mindíg ott tartják. Amennyiben testnevelési óra keretén kívül szeretnéd meglátogatni az uszodát, abban az esetben is kedvezményesen látogathatod azt, mint Corvinusos diák.

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#2038

Sziasztok!

július közepén a könyvtárból nyelvkönyveket vettem ki. ezt követően meghosszabbítottam foglalásomat, de nem vettem észre hogy a rendszer szeptember elejét adta meg határidőnek, hiszen a könyvtár augusztusban zárva tart. az esetleges hibáról és visszaviteli kötelezettségről nem kaptam értesítést. ezek alapján a kivett könyveket valóban csak szeptemberben kell visszavinnem vagy számíthatok fizetési kötelezettségre a monguz adatai ellenére is?

Szia!

Amennyiben a rendszer szeptember elejét adta meg kölcsönzési határidőnek, véleményem szerint azt csak akkor kell majd visszavinned az általad említett nyári szünet miatt. 

Azonban ahhoz, hogy teljes mértékben biztos lehess abban, hogy nem lesz fizetési kötelezettséged, kérlek, írj egy emailt a könyvtárnak az alábbi címre:
kkozi@uni-corvinus.hu

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#2027

Sziasztok!

Testneveléssel kapcsolatban lenne egy kérdésem. Az első két félévben nem vettem fel testnevelés órát, és úgy alakult, hogy a harmadik, negyedik félévben egészségügyi okok miatt sem fogom tudni felvenni. Természetesen van igazolásom.
Úgy tudom, hogy az első 4 félévben kell teljesíteni a testnevelés tárgyat, viszont így nekem majd a harmadik évben kell teljesítenem?

Köszönöm a választ!

Szia! Adj le egy kérvényt egyéb tanulmányi ügyre, amiben részletesen tudod leírni a helyzetet, mellékelve az igazolásod. A kari tanulmányi bizottság fogja robogónk elbírálni. Üdv, Hök

#1778

Sziasztok!

Szeretnék pontosabb információt kapni az áttérésről költségtérítéses és államilag támogatott képzés között.
Hol tudnék ennek pontosan utánanézni?

Köszönöm a választ!

Szia!

Költségtérítéses képzésről államilag támogatott képzésre az alábbi kérelem segítségével tudsz átjelentkezni:
kozgaz.bcehok.hu/karidocs/439_tk_atsorolasi_kerelem_20120514.doc

Bővebb információkkal az átsorolásról a Hallgatói Térítési és Juttatási szabályzat 29.§-ban olvashatsz, melyet az alábbi linken érhetsz el:

http://www.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/kozponti_szervezeti_egysegek/rektori_hivatal/files/szabalyzatok/III.2_HTJSZ_2012_februar_20.pdf

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#1773

Sziasztok!
Közvetlen családtag elhalálozása esetén hogyan lehet rendkívüli szociális segélyt igényelni a temetés intézéséhez?
Várom a mielőbbi visszajelzést.
Köszönöm
SZM

Szia!

Kérlek, engedd meg, hogy ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket.
Rendkívüli szociális ösztöndíjat egy általad megfogalmazott kérvény formájában igényelhetsz. Ehhez a kérvényhez csatolnod kell a szükséges igazolásokat, jelen esetben a halotti anyakönyvi kivonatot. A kérvényt a Közgáz Campus DJB irodájában adhatod le nyitvatartási időben, de postán is feladhatod, ha neked ez egyszerűbb!

A folyósításról, az ösztöndíj mértékéről valamint egyéb információkat a rendkívüli szociális ösztöndíjjal kapcsolatban az alábbi linken olvashatsz:
http://edjb.uni-corvinus.hu/index.php?id=52680

Üdv,
HÖK



kaizinger.tohotom
#1752

Sziasztok!

Idén vettem fel harmadszor egy tárgyat és szerettem volna vizsgára jelentkezni. A neptunban nincs kiírt befizetésre szoruló tételem, viszont a rendszer hibát jelez, "Befizette a szükséges utóvizsga díjat:Hamis" Mivel még csak most kezdődik a vizsgaidőszak, nem igazán értem miért kéne díjat fizetnem. A válaszotokért előre is köszönet.
Üdv,Kata

Szia!

Amennyiben elhasználtad a két ingyenes vizsgázási lehetőséget a 3. vizsgafelvételtől kezdődően 2000 Ft díjat kell fizetned függetlenül attól, hogy újra felvetted a tárgyat! A neptumban kitudod magadnak írni a fizetési tételt a pénzügyek címszó alatt a tétel kiírása funkciót alkalmazva.

Üdv,
HÖK



zavaczky.janos
#1728

Szia!
Tudom, hogy még korai a kérdés, de lehet-e már tudni, mikor nyit a neptun a viszgákre való jeelntkezéshez?

Köszönöm

Szia!

A Halvel kitöltők számára 04.29-én, és 05.03-án pedig mindenki számára nyit a neptun.

 

Üdv,

HÖK



#1705

Sziasztok!

azzal a kérdéssel fordulnék felétek, hogy lehet-e tudni, hogy ha a jövőhéten elkezdik az ösztöndíjak folyósítását, az kb. mikorra lesz a számlákon? Még a hét folyamán?

Előre is köszi a választ!

Üdv: Nóri

Szia!

Az ösztöndíjak folyósítása nagy valószínűséggel április első hetében kezdődik meg.

Üdv,
HÖK



#1421

Sziasztok,

arról szeretnék érdeklődni, hogy az E épületben található orvosi rendelőben pontosan kiket láthatnak el és kik nem jogosultak erre. Egyik szaktársamat múltkor azzal küldték el, hogy
1. ők csak tanárokat látnak el 2. az illető nem magyar állampolgár.

A választ előre is köszönöm.

Szia!

Hivatalosan mindne egyetemi polgárt el kell látniuk. Sürgősségi esetben azonnal, egyéb esetekben pedig időpontegyeztetést követően.

Üdv,
HÖK



#1405

Üdv!
Az 1201-es kérdés válaszával kapcsolatban van kérdésem. A válasz szerint átsorolási kérelmet januárban is le lehet adni költségtérítésesről államilag támogatottra. A HTJSZ szerint erre csak évente egyszer, év végén van lehetőség. A válasz a téves, vagy valamit én nézek el a HTJSZ-ban? Köszi!

Szia!

A választ a kérdérsre korrigáltuk, mivel átsorolás helyett a szakváltási időszakokat írtuk le.

Jól olvastad a HTJSZ-ben, átsorolási kérelmet csak a tanév végén lehet leadni.

Üdv,
HÖK



nagy.orsolya
#1354

Sziasztok!

Én egy olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy ha fél évre kértem a kollégiumot, de bizonyos okokból kifolyólag 1-2 hónappal hamarabb ki szeretnék költözni, akkor muszáj tovább fizetnem a kollégiumi díj felét, vagy van más megoldás?

Előre is köszi,
Anita

Szia!

A hatályos "Kollégiumi Felvételi Szabályzat" alapján nyomós indokkal (orvosi igazolás, családi körülményekben bekövetkezett változás, stb.) lehetőséged van lerövidíteni az elnyert kollégiumi elhelyezés időtartamát. Ekkor nem kell fizetned a kollégiumi térítési díjat. Amennyiben ilyen indok nem áll fenn, kiköltözhetsz ugyan, de a térítési díj 50%-át ki kell fizetned. Kérelmeddel fordulj a Kollégiumi Igazgatósághoz, vagy a kollégiumod koordinátorához, aki segíthet a folyamat beindításában.

Üdv,
HÖK



#1340

Sziasztok! 2. éves BCE hallgató vagyok, jelenleg Erasmuson. A kérdésem az lenne, hogy a Busa Hungaica ösztöndíj második felének utalása mikor esedékes? Vagy az Easmus ösztöndíj miatt leheséges, hogy a második 5 hónapra nem kapok ösztöndíjat? Köszönöm a választ!

 

Szia!

A Bursa Hungarica ösztöndíj tételeit még senkinek sem írták ki NEPTUN-ba, azonban ne aggódj, ha minden igaz, akkor a szociális ösztöndíjak kihirdetésével egy időben, azaz október 26.-án éjjel kerül kiírásra, s ez után az összeg folyósítása is megkezdődik. Kérlek légy türelemmel, reményeink szerint az elkövetkezendő napokban megkapod az ösztöndíjad!

Üdv,



kaizinger.tohotom
#1304

Sziasztok!
A honlapon belül hol találok előző évi választási programokat ?

Szia!

A bcehok.hu oldalon a karodra vonatkozó aloldal fontos dokumentumok fül alatt találhatatod meg a korábbi évek választási plakátjait.

Üdv,

HÖK



palfi.gergely
#1297

Kedves HÖK!!

Rendszeres szociális ösztöndíját szeretnék igényelni, de elmúltam 25 éves. Eddig félárvaként vettem igénybe, de ez csak 25 éves korig érvényes sajnos. Ilyen esetben méltányosságból nem fogadják el?? Mit tudok tenni??

Előre is köszönöm.

Szia!

Ezzel a kérdéssel a Hallgatói Önkormányzat Diákjóléti Bizottsága foglalkozik, így javasoljuk, hogy írj egy e-mailt a kérdéseddel a djb@uni-corvinus.hu címre.

Üdv,

HÖK



nagy.orsolya
#1277

Kedves HÖK!

Az ösztöndíjakra, támogatásokra hány éves korig lehet beadni a pályázatot nappali mesterképzéses hallgatók esetén?

Előre is köszönöm válaszotokat!

Szia!

Tudomásunk szerint korhatár nélkül be lehet adni a pályázatokat, de pontosabb és bővebb információkért kérlek keresd fel a Diákjóléti Bizottságot.

Üdv,
HÖK



#1249

Sziasztok!

Egy olyan gondom van,hogy felvettem a túrázást az őszi félévre,azonban sehol nem találom a helyszíneket és időpontokat.Szeretnék érdeklődni, hogy hol és mikortól tudom megtalálni a szükséges információkat?

Előre is köszönöm a segítséget! :)

Szia!

Ezzel kapcsolatban a Testnevelés Tanszék tud neked bővebb információt adni.

Üdv,
HÖK



#1235

Sziasztok!
Meg tudnátok mondani, hogy mikor van a határideje a diákigazolvány megcsináltatásának?
Előre is köszi!

Szia!

A diákigazolvány elkészítésének  nincs külön határideje. Ellenben a régi diákigazolványod csak október 31-ig érvényes, így javasoljuk, hogy minél hamarabb kezd el az ügyintézést. Ennek menetéről NEPTUN üzenetet kaptál.

Üdv
HÖK



#1163

Kedves Hök!

Adott félév költségét a gyűjtőszámlára a befizetési határidőn belül, de annak utolsó napján utaltam át a számlámról. Azonban mivel a neptun mint azt írták is naponta csak 1 frissítést lát a bank felől így nem látom az összeget megérkezni, hiába igazolt vissza a bank, a sikeres tranzakcióról.
A kérdésem az, hogy ha csupán a határidő utáni napi frissítéssel lesz látható az általam elküldött összeg, de az átutalási információkban egyértelműen látszik, hogy az utalásra határidőn belül került sor, akkor azt ebben a formában elfogadják-e, lehetnek-e ebből problémák?

Szia!

Úgy gondoljuk, hogy 1-2 nap csúszás semmiféle következményt nem von maga után

Üdv,
HÖK



nagy.orsolya
#1141

Kedves HÖK!

Idén kezdek szociológián költségtérítésesen,melyhez szombaton a Diákhitel Irodában(KÖKI-nél) már megigényeltem a Diákhitel2-őt.Ott azt mondták,hogy elég a szerződés példányát bemutatnom majd beiratkozáskor.A kérdéseim a következőek lennének:
1.A szerződést valóban beiratkozáskor kell bemutatnom?
2.A nyilatkozatot a fizetési halasztási igényről postán is eljuttathatom-ha igen milyen címre,kinek a nevére?
3.A NEPTUN-ban hogyan és hol jelezhetem,hogy diákhitel2 által kívánom fedezni a tanulmányaimat?

Előre is köszönöm!

Szia!

Ha a beiratkozáskor nálasd lesz az eredeti példány, azt elvileg be kell majd mutatnod, de  szerintem egy fénymásolat is elég belőle, amit akár véglegesen is oda tudsz adni.
A nyilatkozatot és a kinyomtatott adatlapot az Egyetemi Diákjóléti Bizottságnak kell eljuttatnod az 1093 Budapest, Fővám tér 8. E.148. címre.
A NEPTUN-ban pedig egyelőre nem kell jelezned, hogy hogyan fogod fizetni a költségtérítési díjat.

Üdv,
HÖK



#1110

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy passzív féléven lévő hallgatók igényelhetnek-e szociális támogatást. Sajnos a djb oldalán található dokumentumokból nem volt ez egyértelmű számomra.

Előre is köszönöm

Szia!

Tudomásunk szerint szociális ösztöndíjra csak aktív féléven lévő hallgatók pályázhatnak. Ennek ellenére érdemes felkeresned a DJB-t a djb.uni-corvinus.hu címen, mert ők tudnak legbiztosabban válaszolni erre a kérdésedre.

Üdv,
HÖK



#1108

van-e lehetőség a lemaradt kollégiumi jelentkezési igazolást még a határidő lejártáig pótolni

Szia!

Igen, augusztus 13-ig tudsz hiánypótlást benyújtani. Az igazolásokat fel kell tölteni az elektronikus rendszerbe és postai úton is el kell jutattni az EKB részére. Arra figyelj, hogy a 13-a nem feladási, hanem beérkezési határidő.

Üdv,
HÖK



#1082

Kedves HÖK !
Sokat böngésztem az elmúlt napokban, mint újdonsült NT-s, hogy tisztává váljon sok dolog számomra, de sajnos még mindig nagyon sok a kérdőjel és érdeklődni szeretnék, hogy feltehetem-e nektek kérdéseimet személyesen a HÖK irodában a karom illetékesénél (ha jól tudom Gyulayné Varju Ágnes ; szerda: 9:00-14:00)?
Köszönöm !

Szia!

Gyulayné Varju Ágnes a Társadalomtudományi Kar tanulmányi előadója. Őt személyesen a "C" épület (a nagy üvegépület a Közraktár úton) 509-es szobájában találod meg. Mielőtt bemész hozzá személyesen, érdemes betelefonálni, hogy bent van-e az irodában.

Mindazonáltal kérdéseiddel e-mailben hozzánk, a Hallgatói Önkormányzathoz is fordulhatsz.
A címünk: oktatas@bcehok.hu

Üdv,
HÖK



#1079

Kedves HÖK!
A tankönyvtámogatással kapcsolatban lenne egy kérdésem.
Láttam a gólyacsomagban, valamint az egyetem honlapján is, hogy lehetőség nyílik egyéb támogatásokat igényelni! Nekem két kisebb testvérem van és idáig minden évben ingyen kaptuk meg tankönyveinket (mivel hárman vagyunk "gyerekek" a családban), viszont már elmúltam 18 éves, ami miatt ez nem járna nekünk. Édesanyámmal augusztus végén intézzük az ezzel kapcsolatos papírügyeket ezért fordultam már most hozzátok segítségért!
Előre is köszönöm szépen és nagyon jó a honlap, rengeteget segít!

Szia!

Egyetemünkön lehetőség van tankönyvtámogatást igényelni. A szociális ösztöndíjra való pályázás során lehet egy "tankönyvtámogatás" opciót kiválasztani az elektronikus rendszerben. Amennyiben jogosulsz szociális ösztöndíjra, úgy tankönyvtámogatást is megítélhetnek számodra. Erre minden félévben lehet pályázni és a szemeszter során szükséges tankönyvek árát részben fedezni tudod vele.

Üdv,
HÖK